Forrás: Pinterest

A csoda az, amikor az újszülött a szoptatástól pihegve elalszik az Édesanyja mellén.

A csoda az, amikor az 1 éves úgy alszik el, hogy fogja az Anyukája kezét.

A csoda az, amikor az 5 éves mosolyogva ébred, és azt mondja "Szeretlek Anya!"

Csodás az is amikor a két szülő a gyermek feje felett összemosolyog, és mindkettőjük szemében büszkeség, boldogság és szeretet van, hogy köszönjük egymásnak, hogy ezek a csodák az életünk része(i) lehetnek.

Még rengeteg csoda, csodás pillanat van az életben. A csodák ott vannak a hétköznapokban is, csak legtöbbször nem vesszük észre.

Minél tovább várunk ezekre a csodákra, annál jobban tudjuk értékelni amikor eljön, és az életünk részévé válik...

Azt kívánom mindenkinek, hogy vegye észre a hétköznapi csodákat, tudjon neki örülni és merítsen belőle erőt, amikor az életben nehezebb időszakot él!

Kell-e, hogy a kisfiút "kisfiúsan" neveljük, a kislányt "kislányosan"?

Szerintem, nem. A nagyobbik fiammal, sok lányos játékot játszottunk. Macit etettünk, pelenkáztunk, Süsüt altattunk, gyöngyöt fűztünk. Ezáltal nagyon szépen fejlődött az érzelmi intelligenciája, nyitott a világ dolgaira, kérdez, érez. De ugyanúgy szereti az autókat, a műszaki dolgokat, mostanában a fegyvereket is (sajnos).

Azt gondolom, hogy a mai világban már összemosódnak a férfi-női szerepek. Egy nőnek is szüksége lehet arra, hogy tudja, hogy kell utántölteni az autójában, adott esetben az ablakmosó folyadékot, de egy egyedülálló férfinél se hátrány, ha nem csak vajas kenyeret eszik minden nap.

Szülőként az a feladatunk, hogy a gyermekeinket ÉLETre neveljük, hogy a lehető legtöbb helyzetben megállják a helyüket. Ne essenek pánikba, ha nem a férfi vagy női szerephez legközelebb álló dolgot hoz eléjük az élet.

De persze mindennek az alapja az alábbi idézet, ez egyaránt vonatkozik kisfiúra és kislányra is.

"… Megmondja a doktor úr, hogy nem szabad felvenni, mert akkor elkényeztetjük őt, hagyni kell, hadd sírjon – ennél tragikusabbat nem lehet mondani.
Egy baba nagyon gyorsan meg tudja tanulni azt, hogy érdemes-e a megszólítani a világot, vagy tök fölösleges. És ezt egy életre tudomásul veszi.
Ha megtanulja, hogy a világot érdemes megszólítani, mert a világ válaszol, ráadásul adekvát módon válaszol, ennél gazdagabb tanulmányi anyag egy életkorra nincs is.
De az ellenkezője is nagyon tanulságos. Amikor azt tanulja meg, hogy <teljesen mindegy, hogy én mit csinálok, mert nincs reakció>, akkor ezt is használni fogja az élete során, és nem fogja megszólítani a világot soha.
Nem véletlen, hogy az én vizsgálataim is mindig azt mutatták, hogy azok a babák, akiket fölvett a szülő... és éjszaka föl-alá járkált, szolgálatot teljesített, három éves korukra tüneményes, kíváncsi, kreatív gyerekek lettek. Kreatívak, mert a kreativitás nem csak intellektuális dolog. A kreativitás személyiségjegy, ahhoz elég bátornak kell lenni...”

(dr. Ranscburg Jenő)

Itt hosszabban is megnézhetitek: https://www.youtube.com/watch?v=aAMis5NOdG4

Ha megteremtettük a gyerek biztonság érzetét, mer kérdezni, elmeri mondani, ha valami bántja utána elgondolkodhatunk, hogy mennyire kell már pici kortól a nemek elvárásai szerint nevelni.

Ti mit gondoltok erről? Fiúsan kell nevelni a fiúkat és a kislány kezébe nem való autó, csak baba?

Kisfiammal kipróbáltuk a kőfestést. Eddig valahogy kimaradt, gondoltam most itt az ideje.

Gyűjtöttünk pár követ ami a szomszédunktól a kerítés alatt átesett (ezúton is bocsi kedves Szomszédasszonyom), s nekiálltunk. Nem akartam ötleteket adni Daninak, ő befestett egy követ pirosra, én meg egy másikra krétával rajzoltam egy virágot. Amíg Dani válogatta a köveket, az ő piros kövét továbbgondoltam és kifestettem katicának.

Nagyon tetszett neki, erre egyszer csak megszólal: "Akkor a következő legyen bodobács, a verőköltő".

Na de nem ám csak úgy fejből, keresni kellett egy bodobácsot modellnek. Szerencsére pont volt egy befáradt példány a földön, ő lett a modellünk. Közben megbeszéltük, hogy hány lába is van, hol van a feje, milyen minták és alakzatok vannak rajta, így megvolt egy mini biológia óra is. Nem tudom, hogy kislányokkal milyen követ pingálni, de ez a bogárfogdosós-elemzős festés.....még szerencse, hogy nem okoz gondot megfogni a bogarat, persze nem mindegyikkel vagyok ilyen jó barátságban. Remélem pókot nem kell semmilyen formában kielemezni...

Nemsokára indulunk!

Köszöntök minden kedves Olvasót!

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem elég nehezen ment az első gyermekemmel a közös játék, főleg amikor még nem tudott beszélni a picúr.

Próbáltam bábozni neki, Ő meg csak nézett az óriási szemeivel, hogy „Anya, Te most mit csinálsz?” Nehéz volt mindig új játékokat kitalálni és újra gyerekké válni.

Azért, próbálkoztam rendületlenül és lassan megtanultam a pici fiamtól újra játszani. Amikor már ő is beszéltette az autóit, (vagy épp a kezébe akadt két mandarint), nekem is könnyebb volt becsatlakoznom és kevésbé éreztem furin magam. Miután megszületett a kisebbik fiam, vele már nem okoz gondot, hogy megszólaltassam a bábokat, vagy akár a konyhai eszközöket, persze a naggyal közösen.

A játék, legyen akár önálló, vagy társas, rengeteg pluszt tud adni a gyereknevelésben. A játék eszközeivel, mondjuk bábozás során, megtudhatjuk, hogy mi történt az óvodában – valaki esetleg bántotta gyermekünket, vagy mit játszottak a társaival – amit esetleg magától nem tud megfogalmazni, vagy nem mer elmondani. De ha játékká tesszük, lehet egy teregetés, főzés vagy akár a takarítás is, minden sokkal könnyebben megy.

A gyerekneveléshez jó adag kreativitás is kell, ami, ha az ember lánya fáradt, és a gyermek ellenkezik, valljuk be, néha nehezen megy. Ezzel a bloggal szeretnék minden olvasómnak ötleteket adni a kreatív játékokhoz, a kreatív mindennapokhoz és szeretném ha a kedves Olvasók is megosztanák velem azokat az ötleteiket amik nekik beváltak, vagy számukra kedves játékötleteiket.

Olvashattok még verseket, meséket, érdekes cikkeket vagy akár megosztó cikkeket, ötleteket egy csokorba szedve.

Mindenkit szeretettel köszöntök és várok vissza, hogy megossza véleményét, gondolatait a témában.