Gumizás - Régi idők játéka

Az elmúlt hetekben, mindenkitől, akivel beszélgettem megkérdeztem, mi a kedvenc játéka a gyermekével.

Toldy Évával készült interjúban is feltettem ezt a kérdést és Éva részletesen leírta az én gyermekkori kedvenc játékomat, a gumizást.

Nagyon jó, ha a gyerekek mozgásos játékokat játszanak, ez a játék erősíti a figyelmet, összpontosítást és növeli az erőnlétet.

Ti mit szoktatok játszani a lurkókkal az udvaron, a szabadban?

 

Lássuk, mi is a Mikulásiroda vezetőjének, Toldy Évának a kedvenc játéka a kislányával:

Kell hozzá egy 4-5m hosszú kb 0,5-1cm széles gatyagumi, amelynek csomóval kötjük össze a két végét.

Hárman, vagy egyedül játszható. (Ha egyedül játszuk, akkor a gumi két végét két szék hátsó két lába mögé kell tenni és a székekre súlyt tenni, hogy ne mozduljanak el.)

Ha hárman játszuk, akkor két játékos kb. 2 méterre váll szélességű terpeszben szemben áll egymással, és a bokájukra rakják a gumit. (A guminak nem szabad nagyon feszesnek lennie!)

Kezdődhet az ugrálás. Sok féle formáció van, amelyekre én még emlékszem:

Az ugráló a kifeszített gumi mellé áll úgy, hogy a vállak síkja merőleges a gumira. Zárt lábbal a gumik közé ugrik, majd terpeszben ráugrik a gumikra, majd vissza zár, ez ismételhető, majd zárt lábbal kiugrik a gumik közül.

Ezután a gumik felé fordul, úgy ugrik, hogy közben az egyik gumit áthúzza a lábával a másik felett. Majd megfordul (180fokban), hogy a lábaival megtartja a gumit (a talpa alatt), hogy ne menjen vissza (váltott lábbal fordul, hogy az egyik lábával mindig maradjon a gumin). Ezután ráugrik a hozzá közelebb eső gumira (a gumi visszaugrik a helyére), majd a másik gumira és le. Nehéz leírni, így megpróbáltam illusztrálni.

 

gumis játék.jpg

 

 

 

Ha szeretnél egyedi akciós ajánlatokat és további letölthető meglepiket, hasznos anyagokat kapni, iratkozz fel a Kreatív Lurkó játék webáruház hírlevelére. Kattints az érdekel gombra és töltsd ki az űrlapot.

button-1.jpeg

Ha most feliratkozol, elküldöm neked a "10+1 önbizalom növelő tipp gyerekeknek" című ötletgyűjteményt, amit óvodapedagógus segítségével állítottam össze.